Thursday, August 31, 2006
Tuesday, August 29, 2006
"Hogy valójában mi is egy élő ember, azt ma sokkal kevésbé tudjuk, mint valaha, elvégre halomra lövöldözik az embereket, akik mind értékes, egyszeri kísérletei a természetnek. Ha azonban nem lennénk többek, mint egyedülálló emberek, ha egy puskagolyóval valóban kiirthatnának bennünket a világból, akkor nem lenne többé értelmük a történeteknek. De minden ember nem csak önmaga, benne van az egyetlen, mindenkor fontos és különleges pont is, ahol a világ jelenségei egyszer és megismételhetetlenül keresztezik egymást. Ezért fontos, örök és isteni minden egyes ember története. Ezért van az, hogy bárki, aki él és a természet akaratát teljesíti, csodálatos és méltó a legodaadóbb tiszteletre. Mindenkiben a szellem öltött testet, mindenkiben szenved a teremtmény, mindenkiben keresztre feszítenek egy megváltót. "
Hermann Hesse: Demian
"Was das ist, ein wirklich lebender Mensch, das weiß man heute allerdings weniger als damals, und man schießt denn auch die Menschen, deren jeder ein kostbarer, einmaliger Versuch der Natur ist, zu Mengen tot. Wären wir nicht noch mehr als einmalige Menschen, könnte man jeden von uns wirklich mit einer Flintenkugel ganz und gar aus der Welt schaffen, so hätte es keinen Sinn mehr, Geschichten zu erzählen. Jeder Mensch ist nicht nur er selber, er ist auch der einmalige, ganz besondere, in jedem Fall wichtige und merkwürdige Punkt, wo die Erscheinungen der Welt sich kreuzen, nur einmal so und nie wieder. Darum ist jedes Menschen Geschichte wichtig, ewig, göttlich, darum ist jeder Mensch, solange er irgend lebt und den Willen der Natur erfüllt, wunderbar und jeder Aufmerksamkeit würdig. In jedem ist der Geist Gestalt geworden, in jedem leidet die Kreatur, in jedem wird ein Erlöser gekreuzigt."
Hermann Hesse: Demian
Hermann Hesse: Demian
"Was das ist, ein wirklich lebender Mensch, das weiß man heute allerdings weniger als damals, und man schießt denn auch die Menschen, deren jeder ein kostbarer, einmaliger Versuch der Natur ist, zu Mengen tot. Wären wir nicht noch mehr als einmalige Menschen, könnte man jeden von uns wirklich mit einer Flintenkugel ganz und gar aus der Welt schaffen, so hätte es keinen Sinn mehr, Geschichten zu erzählen. Jeder Mensch ist nicht nur er selber, er ist auch der einmalige, ganz besondere, in jedem Fall wichtige und merkwürdige Punkt, wo die Erscheinungen der Welt sich kreuzen, nur einmal so und nie wieder. Darum ist jedes Menschen Geschichte wichtig, ewig, göttlich, darum ist jeder Mensch, solange er irgend lebt und den Willen der Natur erfüllt, wunderbar und jeder Aufmerksamkeit würdig. In jedem ist der Geist Gestalt geworden, in jedem leidet die Kreatur, in jedem wird ein Erlöser gekreuzigt."
Hermann Hesse: Demian
Tuesday, August 22, 2006
Néha sünné vágyik válni
Vágyom néha sünné lenni, sünként élni,
kis világot lakni, naggyal nem törődni.
Nappalt átaludnám, este előbújnék,
Csillagok fényében utamra indulnék
Fognék egypár tücsköt, a hátamra almát
Szúrnék, úgy járnám az éjjel birodalmát.
Lenne egy kis kuckóm fa gyökere alatt,
Hallgatnám csendesen azt, hogy mit mondanak
A levelek, nyári víz, szél és a vakondok,
Ők lennének csak, akikkel kapcsolatot tartok.
S ha arra járva egyszer egy gonosz meglátna,
Hogy odabent alszom, s vágyna vacsorára
Az én más célra tartott, óvott sünhúsomból,
Nyúljon csak énhozzám, menten attól koldul!
Összegömbölyödve bújnék el előle,
Hátamból meg szanaszerte meredne a tüske.
Nem keresném a bajt és senkit nem okolnék,
Hagynám: menjen minden, míg én csak sün volnék.
Vágyom néha sünné lenni, sünként élni,
kis világot lakni, naggyal nem törődni.
Nappalt átaludnám, este előbújnék,
Csillagok fényében utamra indulnék
Fognék egypár tücsköt, a hátamra almát
Szúrnék, úgy járnám az éjjel birodalmát.
Lenne egy kis kuckóm fa gyökere alatt,
Hallgatnám csendesen azt, hogy mit mondanak
A levelek, nyári víz, szél és a vakondok,
Ők lennének csak, akikkel kapcsolatot tartok.
S ha arra járva egyszer egy gonosz meglátna,
Hogy odabent alszom, s vágyna vacsorára
Az én más célra tartott, óvott sünhúsomból,
Nyúljon csak énhozzám, menten attól koldul!
Összegömbölyödve bújnék el előle,
Hátamból meg szanaszerte meredne a tüske.
Nem keresném a bajt és senkit nem okolnék,
Hagynám: menjen minden, míg én csak sün volnék.
Wednesday, August 16, 2006
A fenti képek mindegyike digitális rajztáblán készült, ami nagyon hasznos és kényelmes eszköz, mivel nincs az a sok előkészület és macera, ami a hagyományos festéssel jár.
All the pictures above were made with digital tablet which is a very useful and comfortable tool, there is no preparation and complication as it is while using ordinary painting tools.
All the pictures above were made with digital tablet which is a very useful and comfortable tool, there is no preparation and complication as it is while using ordinary painting tools.
A Cetka
Régen várta a pillanatot az apám, amikor teletankol,
gyújt, ráadja a gázt, tütül egyet, hívja anyámat,
munka után viszi őket a Cetka robogva a hátán.
Volt egyszer takarás olajon, mi az útra kiömlött,
de ültek - lóra ahogy kell - a nyeregbe vissza azonnal
és vala őnekik a motor ezután is hű útitársuk.
Műszakilag pedig a kifogástalan állapota
tette különleges géppé és hosszú életűvé,
ám ahogy elérte a kor, s a szemét lehunyta a lámpa,
csendbe' megadta magát, apu fogta, kitolta a kertbe
nagy fa tövébe rohadni, azután az öccse elásta.
Régen várta a pillanatot az apám, amikor teletankol,
gyújt, ráadja a gázt, tütül egyet, hívja anyámat,
munka után viszi őket a Cetka robogva a hátán.
Volt egyszer takarás olajon, mi az útra kiömlött,
de ültek - lóra ahogy kell - a nyeregbe vissza azonnal
és vala őnekik a motor ezután is hű útitársuk.
Műszakilag pedig a kifogástalan állapota
tette különleges géppé és hosszú életűvé,
ám ahogy elérte a kor, s a szemét lehunyta a lámpa,
csendbe' megadta magát, apu fogta, kitolta a kertbe
nagy fa tövébe rohadni, azután az öccse elásta.
Lomtalanítás
Jeltelen ünnep de szép esemény - már szinte fiesta -
zajlik a városon át, legalábbis két kerületben:
pinceszagú kupacok barikádként állnak a járdán,
cigányasszonyok kisgyerekekkel ülnek mindig az őr szerepében
rokonok seregére várva kik jönnek végre a kockaladákkal
s nézik ahogy a mosógép, deszkák, csúf babakádak
helyükre kerülnek, erősen a nyúlós pók odafogja
kidbott hűtőt, tévét feszegetnek eközben szét az erősek,
tranzisztor, motor-e amiért ütik nagykalapáccsal
szép nagy egészből kis darabokká szét az egészet
nékik a szerzés, a riszájkling-jelleg most csak a fontos,
a krémszínű kosztümös ősz öregasszonynak meg a
szép emlék, amiért csudajó ez a lomtalanítás
kétujjal tartja fel a kottát, betűzi a címet
s abban úgysincs benne, de bár el tudnám jól muzsikálni,
mennyire jó néha, valljuk csak be igazából
mások elfeledett és újra fényre kerülve
kissé misztifikált kacatjaiba beletúrni.
Jeltelen ünnep de szép esemény - már szinte fiesta -
zajlik a városon át, legalábbis két kerületben:
pinceszagú kupacok barikádként állnak a járdán,
cigányasszonyok kisgyerekekkel ülnek mindig az őr szerepében
rokonok seregére várva kik jönnek végre a kockaladákkal
s nézik ahogy a mosógép, deszkák, csúf babakádak
helyükre kerülnek, erősen a nyúlós pók odafogja
kidbott hűtőt, tévét feszegetnek eközben szét az erősek,
tranzisztor, motor-e amiért ütik nagykalapáccsal
szép nagy egészből kis darabokká szét az egészet
nékik a szerzés, a riszájkling-jelleg most csak a fontos,
a krémszínű kosztümös ősz öregasszonynak meg a
szép emlék, amiért csudajó ez a lomtalanítás
kétujjal tartja fel a kottát, betűzi a címet
s abban úgysincs benne, de bár el tudnám jól muzsikálni,
mennyire jó néha, valljuk csak be igazából
mások elfeledett és újra fényre kerülve
kissé misztifikált kacatjaiba beletúrni.
Öcsi bácsi
Szakállas gombszemű óriás, ahogy él ő itt a fejemben
kamionvezető Öcsi bácsi, utitársa a régi nyaraknak,
lányainak a bravót meg a nőknek a kávét hozta havonta
s bejárva egész Európát látott sok csuda dolgot
mint a görög csodaforrást Thermopülaia felé
mutatta nekünk, s daciából kiszállva
néztük a tájat és mintha Árkádia lenne valóban
hona szeszélyes nimfáknak és bősz faunoknak:
zsombékos zöld meredélyről patakágyban folyt a melegvíz
s mentünk fölfele, hol van esélyünk benne fürödni
hirtelen mélyvízű hőkút nyelte magába öcsémet
és a habos békalencsés víztükör újra bezárult
lenyúlt ekkor Öcsi bácsi, megvetve a parton lábát
s látom ahogy karjának szőrein ül meg a tajték
ahogy köhögő kisöcsémet nyakánál fogva kihúzza
és volt nevetés és űzése messze a félsznek,
mert minden jó, ha a vége az, s ezután már
nem fogott embert többé csak nagy halakat ki a vízből
ha néha lemennek a tóra horgászni apámmal.
Szakállas gombszemű óriás, ahogy él ő itt a fejemben
kamionvezető Öcsi bácsi, utitársa a régi nyaraknak,
lányainak a bravót meg a nőknek a kávét hozta havonta
s bejárva egész Európát látott sok csuda dolgot
mint a görög csodaforrást Thermopülaia felé
mutatta nekünk, s daciából kiszállva
néztük a tájat és mintha Árkádia lenne valóban
hona szeszélyes nimfáknak és bősz faunoknak:
zsombékos zöld meredélyről patakágyban folyt a melegvíz
s mentünk fölfele, hol van esélyünk benne fürödni
hirtelen mélyvízű hőkút nyelte magába öcsémet
és a habos békalencsés víztükör újra bezárult
lenyúlt ekkor Öcsi bácsi, megvetve a parton lábát
s látom ahogy karjának szőrein ül meg a tajték
ahogy köhögő kisöcsémet nyakánál fogva kihúzza
és volt nevetés és űzése messze a félsznek,
mert minden jó, ha a vége az, s ezután már
nem fogott embert többé csak nagy halakat ki a vízből
ha néha lemennek a tóra horgászni apámmal.
A ház idebent
Elődal
Ez itt az, mondhatta
nagyapám ugorva
le épp a kocsiról,
(bár akkor ugye még
csak apa lehetett,
tekintve, hogy anyám
meg csak hetedikes.)
Ez, mondta, s mutatta
telket a családnak,
két lány meg az asszony
ők meg még ott fönt a
platóról megnézték
Jó nagy lesz, mondta még
ott föntről nagyanyám,
és fel is húztak rá
egy akkora házat
amit jónak láttak
egy nagyobb családnak.
Fődal
Legjobb a kertje volt,
mindíg hűs, akkor is,
ha közben máshol meg
kánikula tombolt.
Mi meg egész nyáron
mezítlábazhattunk,
"mesztélláb"-így mondta
emlékszem, a papó.
A kerti növények
hűs fedezékéből
oroszlán meg dínók
támadtak álmomban
én meg csak szaladtam
előlük be gyorsan
a zöld ajtón, be a
házba és hallottam,
ahogyan karmolja
kintről az oroszlán,
haha, de bajosan
juthatott be végül.
Csináltunk bab-lugast
ketten a Klárival,
volt benne lámpa és
székek meg egy asztal.
S bár nem voltam túl vad,
Krumplibogarakat,
szám szerint vagy huszat
kis dobozba tettem
és meg is sütöttem,
nem nagyon lehettem
kegyetlen különben.
Legjobb a padlása,
titkoknak tárháza,
relikviák száza,
abból az időből,
úgy tizenkettőből,
akörül, nem tudom,
lényeg, hogy dédanyám,
takaros barna lány
kiment az usába,
fél falu utána,
azaz együtt vele
a legtöbb fiatal.
És Amerikában,
híres szivargyárban
a Méri dolgozott,
Pista meg naplopott.
Pistával összejött
Méri az usába',
hazajöttek aztán
és az ő ládája,
nagy, hajósládájuk
anyu füzetei
kisleány korából
a harmonikája
valaki kiságya,
az is csak ott pihent,
száradó lepedők,
darálók, reszelők,
szárazkenyér-halmok,
babafejek, pókok,
szappanok, kismacskák,
régi pénzkazetták,
amiből loptam is
párszor egypár százast
és szexújságokat
vettem én belőle.
Mit tegyek, sok minden
volt ott a padláson,
de azok persze nem,
megbántam azóta.
Legjobb a garázs volt,
döngölt földpadlójú,
és hogyha esett és
nem homokozhattam
kicsike koromban
a homokozóban,
fogta a dédike
a tojásos zsomport
összehordott nekem
egy kis homokdombot,
ott bent a garázsban,
és ott megtaláltam
azt a szuper rollert
amit csak későbbre
szántak ám énnekem
ott volt még a satu,
meg a görbenyakú
jó cipészkalapács
és ott a garázsban
lakott a Zsiguli,
"drapplada" másképpen,
öcsém ha idézem.
Legjobb az udvar volt,
mert kert és udvar is
volt ám, ha látnátok..
de nem láthatjátok
később még elmondom
egyszer csak azt látom,
hogy valami furát
csinál ott a Klári:
ültem a bicaján,
nem adtam oda ám
vissza azt őneki,
és csak a düh jött ki
akkor ott belőle,
de nem engem bántott,
hanem csuklójába
vájta a fogait,
nem értem máig sem.
Volt ott még sok minden,
egy lányra emlékszem,
őrá mindenképpen,
és én ott elnéztem,
tíz éves lehettem,
ahogyan gumiznak
unokatesómmal
piros harisnyába
a Dóra, s utána
mondtam hogy tanítson
engem is gumizni
persze nem érdekelt
a gumizás csak ő
és mikor mondtam, hogy
jöjjön, mert mutatok
sok minden érdekest,
pesze hogy pont akkor
jött érte valaki
s vitte el örökre
egyszer meg űrhajót
csináltunk dobozból
a szilvafára meg
nap-holdat-csillagot
volt komoly műszerfal
meg homokból fagylalt
jöttek a szomszédok
ehettek belőle.
Legjobb a kisgarázs
volt, mert ott rengeteg
magnak volt a helye,
tápoknak, mázsának,
nyulaknak, kapáknak,
biciklik, darálók
darazsak laktak ott,
egy régi motornak
letört lámpájában
laktak utóbbiak,
meg egyszer egy nyest is
lakozott a tetőn
egészen addig, míg
vidravas elkapta,
papó hintalábra
őt felakasztotta
okulásul minden
arrajáró nyestnek,
hogy a mi tyúkunkból
ti többé nem esztek.
Legjobb a konyha volt,
régen olajkályha
fűtötte, aminek
érdekes a rácsa,
meg a csiszolt kövön
sokféle ábrákat
vett észre a dédi,
kisszéken elülve
közel volt a kőhöz
azt hittem, boszorkány
volt, mert a kendője
az úgy volt megkötve,
és azt ő nem mondta,
hogy az a Méri ő,
aki tizenkettőbe
indult az usába,
mi ketten, dédike
vagyunk a családból,
akik kijutottak,
kár hogy rég meghaltál,
úgy beszélgetnék én
veled sok mindenről...
ahogy sokat mesélt
papó is apámnak
katonaévekről
közbe kente magát
borotvaszappannal
és ott a konyhába
szoktak ők kártyázni
néha szomszédokkal
s minden ebéd után
ott aludt a papó
egy olyan heverőn,
aminek szalmából
volt még a bélése,
komolyan, én láttam
meg minden esemény,
karácsony, ballagás
szülinap és húsvét
csak ide futott ki,
ide a konyhába.
Lejobb az volt, az a
tágas előszoba
elfért ott békésen
még harminc vendég is
a hosszú asztalnál:
rokonok, szomszédok,
messzi családtagok,
nagynéha jöttek csak,
de akkor járt nekik
a nagy eszem-iszom
és pontosan tudom,
hogy akkor fejlődött
ki bennem egészen,
hogy lassan enni jobb,
mert akkor nem kapok
letolást, hogy miért
nincs semmi előttem
a tányéron különben
hiába is mondtam,
finom, csak elég volt,
így aztán semmi gond
nem nagyon lehetett,
a tányéron mindig volt,
szép lassan megettem
azt az egy szeletet.
Legjobb a háló volt,
mert ott volt a jézus,
ott függött kereszten
mamóék fejénél,
ott volt a tévészék,
ahonnét tévézték
végig az estéket,
a dédi énvelem
megnézte a mesét.
abban a szobában
ott volt a szilveszter,
egyszer még négyen is
voltunk mi gyerekek,
és feldíszítettük
színes szerpentinnel
plafont, a falakat
aztán meg jól lejött,
de nem volt az se baj,
nem volt baj semmi se
és régi fényképek
lógtak a falakon
és én megébredtem
és még találgatnom
is jó volt éjszaka,
ki horkol jobban a
papó vagy a mamó.
Legjobb a nagyszoba
volt mert csak úgy oda
nem nagyon mentünk be,
csak néha hűsölni,
ünnepi szaga volt
annak a szobának,
vendégek, ha jöttek,
ők akkor bementek,
ott volt a szekrényben
pálinka, konyakmeggy
meg sok fadobozban
extra cigaretta
mindig szagolgattam,
hogyha ottaludtam,
akkor meg élveztem
reggel a felkelést,
mert akkor egy képen
rézdombornyomaton
szépmellű négernőt
láttam meg elsőnek.
Ott volt a fenyőfa,
üdvözlégy mária,
meg aztán miatyánk,
énnekem ebből állt
vallásos életem,
stille nacht végtelen
lejátszást követelt
attól a zöld gömbtől
amelyik játszotta.
Legjobb a fürdő volt,
fürödni mindig csak
kis vízben lehetett,
pöcegödör miatt
a csaphoz vezetett
esténként a mamó
megmosta arcomat
kicsike szivaccsal
és jó volt, nem szoktuk
otthon mi sohasem,
mindig csak régebbi
fogkrémek voltak meg
régebbi habfürdők
a vécéülőke
fából volt, s hidegbe
kezemre ráülve
melegítettem meg
nyáron meg az ablak
a magas szilvafa
zöld lombját mutatta
rögtön a Ráthmama
kerítése mellett
és olyan jó volt ott
akkor vécén ülni
miközben hallottam
ki beszél odaát.
Legjobb a dédié,
az volt, az a szoba,
akinek lakója
kenyeres pajtásom
volt nékem, cimbora
a homokozóba
elsüllyedt játékok
számtalan példányát
hoztuk mi felszínre,
nade most a szoba
a fontos, ott volt a
fehér husosláda
teli sok kramanccal,
meg a dédi ágya
rózsaszín takarón
ülve ott figyeltem,
a kakukkosóra
az előszobában
hogy méri az akkor
még végtelen időt.
Dédike szekrénye
nagy ruhásszekrénye
akadt ott nagynéha
déli mákostészta,
s ha jött a névnapom,
felhúzós pléhmajom.
Legjobb a pince volt,
a belső pincében
régebben semmi más,
csak egy nagy szénhalom
magasodott, aztán
sok minden elfért ám
miután áttértek
ők a gázfűtésre.
A papó kései
meg húsvágó bárdja
azok is ott voltak,
utóbbival várta
aktatáskájában
a lánya tanárját,
kábé hatvannyolcban
az beszólt anyunak:
"Nem gazdag a papája,
mégis, hogy csinálja,
hogy az a kerítés
ott terem hirtelen
százötven méteren
Mazsola utcába?!"
Hordók meg demizson
külön a plafonon
lógott egy farudon.
A polcon tojások
belül meg kolbászok
szunyogháló mögött.
és odalent töltött
anyu és a huga
rengeteg délutánt
a csirkét pucolták,
én messze futottam,
a szagát se bírtam,
de azért elvittem
macskáknak, ha lehet
kisgarázs elé a
büdös csirkebelet.
Legjobb volt az ólak
környéke, trágyaszag
jött ott a gödörből,
oda ment a mamó
csirkéket levágni
átvágta nyakukat
azok meg verdestek
sokáig, verebek
nézték az eseményt
cseresznyeágakról.
Tyukok meg az ólban
örültek és jól van,
mondták akkor nekem
ha látták hogy viszem
gilisztát, a pondrót
a cserebogarat
s hajítom be nékik
örülnek, széttépik
szinte egymást érte.
Hátul meg kisgarázs
mögött a füstölő
állott, most kőhalom
pedig én nem tudom,
hány pár kolbászrúdra
mondhatták miatta,
"Miklós bácsi, én nem
értem, hogy miért nem
sikerül énnekem
olyanra, mint neked,
legmélyebb tisztelet"
Utódal
Szép lassan meghaltak
mind, szépen mindnyájan
messze elköltöztek
egy másik, nagy házba
valahol odaát
s tárgyak holt halmazát
hagyták lentiekre,
akik elosztották,
legyen egy kis emlék,
régi donaldkacsás
kopott szappantartó
jutott pont énnekem,
és furán éreztem
én mindig magamat,
amikor elmentünk
az öreg ház mellett,
amiben nem lakott
már senki legvégül,
s tudtam, hogy megszépül
minden és idebent
mindennek lesz nyoma,
s nem veszik el soha
egyetlen szobának
egytelen sarka sem,
egyetlen növénynek
egyetlen magva sem,
akkor sem, ha padlás
háborítatlan és
álmos magányába
behasít az éles
napsugár a tetőn
amikor letépi
valami erős gép
háznak a tetejét,
ledönti buldózer
a falat, amit vert
agyag után modern
égetett téglából
vaskosabb fajtából
épített nagyapám,
káromkodnak is tán
a bontómunkások,
hogy ez milyen vastag,
hiába, sokaknak,
énszerintem három
generációnak
csinálta nagyapám.
Járdát ha feltörik,
nem látják, hogy szökik
ég felé a sok kis
megkövült emlékkép
nem látják a papót
ballagni a járdán
éveken kersztül
hátra a tyukokhoz,
felnyúlt az ágakhoz
szakitott egy meggyet
szétverik a régi
mohos betonkádat,
leányka-anyámnak
régi kedvenc helyét
még kicsi korában,
bent ült a vizében,
kártyázott, idétlen
dolgokon nem törte
épp akkor a fejét.
Szőlőt, ha kitépik,
biztos, hogy nem rémlik
fel nekik a tarka
szép nagy kandúrmacska
név szerint Olivér,
ki sokszor az egér
megevése után
ott fent egy keresztfán
a szőlő tetején
szokott mászkálgatni...
Hogy lehetne tudni!
Nincs már ott semmi sem,
nem kell már elfele
fordítsam a fejem,
ha megyek előtte,
más már ott az egész,
háznak csak hűlt helyét
látom már, a garázs
áll már csak egyedül
az emlékezik csak
mireánk egyedül
aztán majd összedűl
az is, ha útban lesz
az újabb rendszernek,
mely szerint társasház
tizenöt lakásos
épül majd a helyén
a háznak s a kertnek
és majd csak nevetnek
egyet az emberek
azon hogy hogy lehet
ilyen vicces neve
annak az utcának,
hahaha, Mazsola,
mondják majd egymásnak,
vicces, nem? Mazsola!
aztán majd ráállnak
saját dolgaikra
sosem lesz fogalmuk,
hogy mik is történtek
régebben odalent
a beton alatti
régebbi világban
ahogy nekem sincsen
fogalmam, azelőtt
mi volt itt, ahol most
ezen elmélkedem.
Szép az emlékezet,
mit neki elmúlás,
megleli, s hangyaként
görgeti kicsit még
emlékek morzsáját,
aztán betuszkolja
belülre, a bolyba,
az ajtót becsukja,
odabent halmozza,
néha átcsámcsogja.
Semmi sem az végül,
aminek elhittük,
kár vele számolni,
s csak akkor derül ki,
hogyha majd mirólunk
megírja valaki.
Elődal
Ez itt az, mondhatta
nagyapám ugorva
le épp a kocsiról,
(bár akkor ugye még
csak apa lehetett,
tekintve, hogy anyám
meg csak hetedikes.)
Ez, mondta, s mutatta
telket a családnak,
két lány meg az asszony
ők meg még ott fönt a
platóról megnézték
Jó nagy lesz, mondta még
ott föntről nagyanyám,
és fel is húztak rá
egy akkora házat
amit jónak láttak
egy nagyobb családnak.
Fődal
Legjobb a kertje volt,
mindíg hűs, akkor is,
ha közben máshol meg
kánikula tombolt.
Mi meg egész nyáron
mezítlábazhattunk,
"mesztélláb"-így mondta
emlékszem, a papó.
A kerti növények
hűs fedezékéből
oroszlán meg dínók
támadtak álmomban
én meg csak szaladtam
előlük be gyorsan
a zöld ajtón, be a
házba és hallottam,
ahogyan karmolja
kintről az oroszlán,
haha, de bajosan
juthatott be végül.
Csináltunk bab-lugast
ketten a Klárival,
volt benne lámpa és
székek meg egy asztal.
S bár nem voltam túl vad,
Krumplibogarakat,
szám szerint vagy huszat
kis dobozba tettem
és meg is sütöttem,
nem nagyon lehettem
kegyetlen különben.
Legjobb a padlása,
titkoknak tárháza,
relikviák száza,
abból az időből,
úgy tizenkettőből,
akörül, nem tudom,
lényeg, hogy dédanyám,
takaros barna lány
kiment az usába,
fél falu utána,
azaz együtt vele
a legtöbb fiatal.
És Amerikában,
híres szivargyárban
a Méri dolgozott,
Pista meg naplopott.
Pistával összejött
Méri az usába',
hazajöttek aztán
és az ő ládája,
nagy, hajósládájuk
anyu füzetei
kisleány korából
a harmonikája
valaki kiságya,
az is csak ott pihent,
száradó lepedők,
darálók, reszelők,
szárazkenyér-halmok,
babafejek, pókok,
szappanok, kismacskák,
régi pénzkazetták,
amiből loptam is
párszor egypár százast
és szexújságokat
vettem én belőle.
Mit tegyek, sok minden
volt ott a padláson,
de azok persze nem,
megbántam azóta.
Legjobb a garázs volt,
döngölt földpadlójú,
és hogyha esett és
nem homokozhattam
kicsike koromban
a homokozóban,
fogta a dédike
a tojásos zsomport
összehordott nekem
egy kis homokdombot,
ott bent a garázsban,
és ott megtaláltam
azt a szuper rollert
amit csak későbbre
szántak ám énnekem
ott volt még a satu,
meg a görbenyakú
jó cipészkalapács
és ott a garázsban
lakott a Zsiguli,
"drapplada" másképpen,
öcsém ha idézem.
Legjobb az udvar volt,
mert kert és udvar is
volt ám, ha látnátok..
de nem láthatjátok
később még elmondom
egyszer csak azt látom,
hogy valami furát
csinál ott a Klári:
ültem a bicaján,
nem adtam oda ám
vissza azt őneki,
és csak a düh jött ki
akkor ott belőle,
de nem engem bántott,
hanem csuklójába
vájta a fogait,
nem értem máig sem.
Volt ott még sok minden,
egy lányra emlékszem,
őrá mindenképpen,
és én ott elnéztem,
tíz éves lehettem,
ahogyan gumiznak
unokatesómmal
piros harisnyába
a Dóra, s utána
mondtam hogy tanítson
engem is gumizni
persze nem érdekelt
a gumizás csak ő
és mikor mondtam, hogy
jöjjön, mert mutatok
sok minden érdekest,
pesze hogy pont akkor
jött érte valaki
s vitte el örökre
egyszer meg űrhajót
csináltunk dobozból
a szilvafára meg
nap-holdat-csillagot
volt komoly műszerfal
meg homokból fagylalt
jöttek a szomszédok
ehettek belőle.
Legjobb a kisgarázs
volt, mert ott rengeteg
magnak volt a helye,
tápoknak, mázsának,
nyulaknak, kapáknak,
biciklik, darálók
darazsak laktak ott,
egy régi motornak
letört lámpájában
laktak utóbbiak,
meg egyszer egy nyest is
lakozott a tetőn
egészen addig, míg
vidravas elkapta,
papó hintalábra
őt felakasztotta
okulásul minden
arrajáró nyestnek,
hogy a mi tyúkunkból
ti többé nem esztek.
Legjobb a konyha volt,
régen olajkályha
fűtötte, aminek
érdekes a rácsa,
meg a csiszolt kövön
sokféle ábrákat
vett észre a dédi,
kisszéken elülve
közel volt a kőhöz
azt hittem, boszorkány
volt, mert a kendője
az úgy volt megkötve,
és azt ő nem mondta,
hogy az a Méri ő,
aki tizenkettőbe
indult az usába,
mi ketten, dédike
vagyunk a családból,
akik kijutottak,
kár hogy rég meghaltál,
úgy beszélgetnék én
veled sok mindenről...
ahogy sokat mesélt
papó is apámnak
katonaévekről
közbe kente magát
borotvaszappannal
és ott a konyhába
szoktak ők kártyázni
néha szomszédokkal
s minden ebéd után
ott aludt a papó
egy olyan heverőn,
aminek szalmából
volt még a bélése,
komolyan, én láttam
meg minden esemény,
karácsony, ballagás
szülinap és húsvét
csak ide futott ki,
ide a konyhába.
Lejobb az volt, az a
tágas előszoba
elfért ott békésen
még harminc vendég is
a hosszú asztalnál:
rokonok, szomszédok,
messzi családtagok,
nagynéha jöttek csak,
de akkor járt nekik
a nagy eszem-iszom
és pontosan tudom,
hogy akkor fejlődött
ki bennem egészen,
hogy lassan enni jobb,
mert akkor nem kapok
letolást, hogy miért
nincs semmi előttem
a tányéron különben
hiába is mondtam,
finom, csak elég volt,
így aztán semmi gond
nem nagyon lehetett,
a tányéron mindig volt,
szép lassan megettem
azt az egy szeletet.
Legjobb a háló volt,
mert ott volt a jézus,
ott függött kereszten
mamóék fejénél,
ott volt a tévészék,
ahonnét tévézték
végig az estéket,
a dédi énvelem
megnézte a mesét.
abban a szobában
ott volt a szilveszter,
egyszer még négyen is
voltunk mi gyerekek,
és feldíszítettük
színes szerpentinnel
plafont, a falakat
aztán meg jól lejött,
de nem volt az se baj,
nem volt baj semmi se
és régi fényképek
lógtak a falakon
és én megébredtem
és még találgatnom
is jó volt éjszaka,
ki horkol jobban a
papó vagy a mamó.
Legjobb a nagyszoba
volt mert csak úgy oda
nem nagyon mentünk be,
csak néha hűsölni,
ünnepi szaga volt
annak a szobának,
vendégek, ha jöttek,
ők akkor bementek,
ott volt a szekrényben
pálinka, konyakmeggy
meg sok fadobozban
extra cigaretta
mindig szagolgattam,
hogyha ottaludtam,
akkor meg élveztem
reggel a felkelést,
mert akkor egy képen
rézdombornyomaton
szépmellű négernőt
láttam meg elsőnek.
Ott volt a fenyőfa,
üdvözlégy mária,
meg aztán miatyánk,
énnekem ebből állt
vallásos életem,
stille nacht végtelen
lejátszást követelt
attól a zöld gömbtől
amelyik játszotta.
Legjobb a fürdő volt,
fürödni mindig csak
kis vízben lehetett,
pöcegödör miatt
a csaphoz vezetett
esténként a mamó
megmosta arcomat
kicsike szivaccsal
és jó volt, nem szoktuk
otthon mi sohasem,
mindig csak régebbi
fogkrémek voltak meg
régebbi habfürdők
a vécéülőke
fából volt, s hidegbe
kezemre ráülve
melegítettem meg
nyáron meg az ablak
a magas szilvafa
zöld lombját mutatta
rögtön a Ráthmama
kerítése mellett
és olyan jó volt ott
akkor vécén ülni
miközben hallottam
ki beszél odaát.
Legjobb a dédié,
az volt, az a szoba,
akinek lakója
kenyeres pajtásom
volt nékem, cimbora
a homokozóba
elsüllyedt játékok
számtalan példányát
hoztuk mi felszínre,
nade most a szoba
a fontos, ott volt a
fehér husosláda
teli sok kramanccal,
meg a dédi ágya
rózsaszín takarón
ülve ott figyeltem,
a kakukkosóra
az előszobában
hogy méri az akkor
még végtelen időt.
Dédike szekrénye
nagy ruhásszekrénye
akadt ott nagynéha
déli mákostészta,
s ha jött a névnapom,
felhúzós pléhmajom.
Legjobb a pince volt,
a belső pincében
régebben semmi más,
csak egy nagy szénhalom
magasodott, aztán
sok minden elfért ám
miután áttértek
ők a gázfűtésre.
A papó kései
meg húsvágó bárdja
azok is ott voltak,
utóbbival várta
aktatáskájában
a lánya tanárját,
kábé hatvannyolcban
az beszólt anyunak:
"Nem gazdag a papája,
mégis, hogy csinálja,
hogy az a kerítés
ott terem hirtelen
százötven méteren
Mazsola utcába?!"
Hordók meg demizson
külön a plafonon
lógott egy farudon.
A polcon tojások
belül meg kolbászok
szunyogháló mögött.
és odalent töltött
anyu és a huga
rengeteg délutánt
a csirkét pucolták,
én messze futottam,
a szagát se bírtam,
de azért elvittem
macskáknak, ha lehet
kisgarázs elé a
büdös csirkebelet.
Legjobb volt az ólak
környéke, trágyaszag
jött ott a gödörből,
oda ment a mamó
csirkéket levágni
átvágta nyakukat
azok meg verdestek
sokáig, verebek
nézték az eseményt
cseresznyeágakról.
Tyukok meg az ólban
örültek és jól van,
mondták akkor nekem
ha látták hogy viszem
gilisztát, a pondrót
a cserebogarat
s hajítom be nékik
örülnek, széttépik
szinte egymást érte.
Hátul meg kisgarázs
mögött a füstölő
állott, most kőhalom
pedig én nem tudom,
hány pár kolbászrúdra
mondhatták miatta,
"Miklós bácsi, én nem
értem, hogy miért nem
sikerül énnekem
olyanra, mint neked,
legmélyebb tisztelet"
Utódal
Szép lassan meghaltak
mind, szépen mindnyájan
messze elköltöztek
egy másik, nagy házba
valahol odaát
s tárgyak holt halmazát
hagyták lentiekre,
akik elosztották,
legyen egy kis emlék,
régi donaldkacsás
kopott szappantartó
jutott pont énnekem,
és furán éreztem
én mindig magamat,
amikor elmentünk
az öreg ház mellett,
amiben nem lakott
már senki legvégül,
s tudtam, hogy megszépül
minden és idebent
mindennek lesz nyoma,
s nem veszik el soha
egyetlen szobának
egytelen sarka sem,
egyetlen növénynek
egyetlen magva sem,
akkor sem, ha padlás
háborítatlan és
álmos magányába
behasít az éles
napsugár a tetőn
amikor letépi
valami erős gép
háznak a tetejét,
ledönti buldózer
a falat, amit vert
agyag után modern
égetett téglából
vaskosabb fajtából
épített nagyapám,
káromkodnak is tán
a bontómunkások,
hogy ez milyen vastag,
hiába, sokaknak,
énszerintem három
generációnak
csinálta nagyapám.
Járdát ha feltörik,
nem látják, hogy szökik
ég felé a sok kis
megkövült emlékkép
nem látják a papót
ballagni a járdán
éveken kersztül
hátra a tyukokhoz,
felnyúlt az ágakhoz
szakitott egy meggyet
szétverik a régi
mohos betonkádat,
leányka-anyámnak
régi kedvenc helyét
még kicsi korában,
bent ült a vizében,
kártyázott, idétlen
dolgokon nem törte
épp akkor a fejét.
Szőlőt, ha kitépik,
biztos, hogy nem rémlik
fel nekik a tarka
szép nagy kandúrmacska
név szerint Olivér,
ki sokszor az egér
megevése után
ott fent egy keresztfán
a szőlő tetején
szokott mászkálgatni...
Hogy lehetne tudni!
Nincs már ott semmi sem,
nem kell már elfele
fordítsam a fejem,
ha megyek előtte,
más már ott az egész,
háznak csak hűlt helyét
látom már, a garázs
áll már csak egyedül
az emlékezik csak
mireánk egyedül
aztán majd összedűl
az is, ha útban lesz
az újabb rendszernek,
mely szerint társasház
tizenöt lakásos
épül majd a helyén
a háznak s a kertnek
és majd csak nevetnek
egyet az emberek
azon hogy hogy lehet
ilyen vicces neve
annak az utcának,
hahaha, Mazsola,
mondják majd egymásnak,
vicces, nem? Mazsola!
aztán majd ráállnak
saját dolgaikra
sosem lesz fogalmuk,
hogy mik is történtek
régebben odalent
a beton alatti
régebbi világban
ahogy nekem sincsen
fogalmam, azelőtt
mi volt itt, ahol most
ezen elmélkedem.
Szép az emlékezet,
mit neki elmúlás,
megleli, s hangyaként
görgeti kicsit még
emlékek morzsáját,
aztán betuszkolja
belülre, a bolyba,
az ajtót becsukja,
odabent halmozza,
néha átcsámcsogja.
Semmi sem az végül,
aminek elhittük,
kár vele számolni,
s csak akkor derül ki,
hogyha majd mirólunk
megírja valaki.
Négy macska, a halál és én
Az első kismacska,
szomszéd kismacskája,
bohókás kedvű kis
játékos jószág volt,
pelyhes vékony nyakkal
s tikkelő füllel, ha
birizgáltad neki.
Este eső esett
és ott az udvaron
elhagyott vashordó
mélyén felgyülemlett
vízben találtunk rá
másnap mi barátok
ahogy ott csapzottan
és nagyon meghalva
úszott a zavaros
hordóvíz fenekén.
A második kacér,
tömöttes bundájú
fekete félvad kis
szép nőstény macska volt,
akit magamban csak
Sébának hívtam, és
biztos szerelmes is
lettem volna bele
ha macska vagyok, de
így csak meghatódva
hengergettem föl
lapátra tömzsi kis
testét miután a
kocsi elütötte
vér nélkül, bél nélkül,
egészben és szépen
lett az enyészeté,
sírhelyét őnéki
mai napig tudom.
Harmadik halálát
én magam okoztam,
mert nem félt eléggé,
és a kocsi alatt
játszott épp, amikor
tolattam és én csak
sikítást hallottam,
meg ronda reccsenést
és ott volt szegényke,
fiatal kandúrka
a kerekek alatt
végpózban elnyúlva
összeroppant fejjel,
kifordult szemekkel,
bocsáss meg énnekem,
kedvesem, barátom.
Negyedik nagyanyám
téres-nagy kertjében
elhagyott tyúkólban
lelte a halálát
valami szomszédtól
így közvetetten, hogy
evett az ételből,
a megmérgezettből,
s hosszú kínok után
hajthatta szőrös kis
fejét le a döngölt
hűvös földpadlóra.
Hetekkel utána
találtunk mi rája
mikor már olyan volt
csak, mint egy rongyszőnyeg,
és féreg, temérdek
nyüzsgött ott alatta
széltében-hosszában
borzadva csodáltam,
mily nagy a természet,
hogy van az enyészet,
és hogy nem is élhet
mindenki örökké.
S reméltem az sem fog,
aki ezt megtette
tevéled, barátom,
nem nagyon sajnálom,
ha egyszer betelik
rajta is a végzet
s betelik rajtam is,
de azért remélem,
hogy nem a méregtől,
nem is fejreccsenetből,
autóalváztól,
s nem is fulladástól.
Legyen ez meglepi,
hogyha ezt kérhetném,
s ne kelljen kinyissam
majd csak az aznapi
postával azt a kis
csomagot, amiben
megírták azt nekem,
hogyan rendeltetett,
miféle halállal
kell nekem meghalni
mert akkor már tudom,
jó lesz felkészülni,
kiveszem dobozból
ami nekem jutott,
s békésen, nyugodtan
magamra illesztem,
sőt, meg is köszönöm,
égi csomagküldők,
hogy végül megkaptam,
hónaljban szűk kicsit,
de végül megérte,
mégiscsak az enyém,
hát akkor sziasztok
ittmaradt barátok,
illatok, tirátok
jól esik gondolnom,
álmos délutánok,
az összes leányok,
akiket itthagyok,
s ha nem ismertetek,
akkor is, egyszercsak
úgyis találkozunk,
ahol én többek közt
a fenti macskákkal,
ők is mind élnek majd
és arról folyik ott
azontúl csak a szó,
ki hogy élt, hogy halt meg,
s repeta volna jó.
Az első kismacska,
szomszéd kismacskája,
bohókás kedvű kis
játékos jószág volt,
pelyhes vékony nyakkal
s tikkelő füllel, ha
birizgáltad neki.
Este eső esett
és ott az udvaron
elhagyott vashordó
mélyén felgyülemlett
vízben találtunk rá
másnap mi barátok
ahogy ott csapzottan
és nagyon meghalva
úszott a zavaros
hordóvíz fenekén.
A második kacér,
tömöttes bundájú
fekete félvad kis
szép nőstény macska volt,
akit magamban csak
Sébának hívtam, és
biztos szerelmes is
lettem volna bele
ha macska vagyok, de
így csak meghatódva
hengergettem föl
lapátra tömzsi kis
testét miután a
kocsi elütötte
vér nélkül, bél nélkül,
egészben és szépen
lett az enyészeté,
sírhelyét őnéki
mai napig tudom.
Harmadik halálát
én magam okoztam,
mert nem félt eléggé,
és a kocsi alatt
játszott épp, amikor
tolattam és én csak
sikítást hallottam,
meg ronda reccsenést
és ott volt szegényke,
fiatal kandúrka
a kerekek alatt
végpózban elnyúlva
összeroppant fejjel,
kifordult szemekkel,
bocsáss meg énnekem,
kedvesem, barátom.
Negyedik nagyanyám
téres-nagy kertjében
elhagyott tyúkólban
lelte a halálát
valami szomszédtól
így közvetetten, hogy
evett az ételből,
a megmérgezettből,
s hosszú kínok után
hajthatta szőrös kis
fejét le a döngölt
hűvös földpadlóra.
Hetekkel utána
találtunk mi rája
mikor már olyan volt
csak, mint egy rongyszőnyeg,
és féreg, temérdek
nyüzsgött ott alatta
széltében-hosszában
borzadva csodáltam,
mily nagy a természet,
hogy van az enyészet,
és hogy nem is élhet
mindenki örökké.
S reméltem az sem fog,
aki ezt megtette
tevéled, barátom,
nem nagyon sajnálom,
ha egyszer betelik
rajta is a végzet
s betelik rajtam is,
de azért remélem,
hogy nem a méregtől,
nem is fejreccsenetből,
autóalváztól,
s nem is fulladástól.
Legyen ez meglepi,
hogyha ezt kérhetném,
s ne kelljen kinyissam
majd csak az aznapi
postával azt a kis
csomagot, amiben
megírták azt nekem,
hogyan rendeltetett,
miféle halállal
kell nekem meghalni
mert akkor már tudom,
jó lesz felkészülni,
kiveszem dobozból
ami nekem jutott,
s békésen, nyugodtan
magamra illesztem,
sőt, meg is köszönöm,
égi csomagküldők,
hogy végül megkaptam,
hónaljban szűk kicsit,
de végül megérte,
mégiscsak az enyém,
hát akkor sziasztok
ittmaradt barátok,
illatok, tirátok
jól esik gondolnom,
álmos délutánok,
az összes leányok,
akiket itthagyok,
s ha nem ismertetek,
akkor is, egyszercsak
úgyis találkozunk,
ahol én többek közt
a fenti macskákkal,
ők is mind élnek majd
és arról folyik ott
azontúl csak a szó,
ki hogy élt, hogy halt meg,
s repeta volna jó.
Hello. Nem tudom, hogy keveredtél ide, de örülök neked. Remélem, találsz itt olyat, amiért megérte ideklikkelni. Főleg rajzokat és festett dolgokat fogok felpakolni, meg néha írásokat, verseket.
Most szerda van, a Sziget vége után eggyel.
Hello. I don't know how you got here, but I'm glad to see you. I hope you gonna find things here those are worth to click for. I upload mostly drawings and painted stuff and sometimes written things, poems.
Today is Wednesday, the one after the end of Sziget.
Most szerda van, a Sziget vége után eggyel.
Hello. I don't know how you got here, but I'm glad to see you. I hope you gonna find things here those are worth to click for. I upload mostly drawings and painted stuff and sometimes written things, poems.
Today is Wednesday, the one after the end of Sziget.
Subscribe to:
Posts (Atom)
