Négy macska, a halál és én

Az első kismacska,
szomszéd kismacskája,
bohókás kedvű kis
játékos jószág volt,
pelyhes vékony nyakkal
s tikkelő füllel, ha
birizgáltad neki.
Este eső esett
és ott az udvaron
elhagyott vashordó
mélyén felgyülemlett
vízben találtunk rá
másnap mi barátok
ahogy ott csapzottan
és nagyon meghalva
úszott a zavaros
hordóvíz fenekén.

A második kacér,
tömöttes bundájú
fekete félvad kis
szép nőstény macska volt,
akit magamban csak
Sébának hívtam, és
biztos szerelmes is
lettem volna bele
ha macska vagyok, de
így csak meghatódva
hengergettem föl
lapátra tömzsi kis
testét miután a
kocsi elütötte
vér nélkül, bél nélkül,
egészben és szépen
lett az enyészeté,
sírhelyét őnéki
mai napig tudom.

Harmadik halálát
én magam okoztam,
mert nem félt eléggé,
és a kocsi alatt
játszott épp, amikor
tolattam és én csak
sikítást hallottam,
meg ronda reccsenést
és ott volt szegényke,
fiatal kandúrka
a kerekek alatt
végpózban elnyúlva
összeroppant fejjel,
kifordult szemekkel,
bocsáss meg énnekem,
kedvesem, barátom.

Negyedik nagyanyám
téres-nagy kertjében
elhagyott tyúkólban
lelte a halálát
valami szomszédtól
így közvetetten, hogy
evett az ételből,
a megmérgezettből,
s hosszú kínok után
hajthatta szőrös kis
fejét le a döngölt
hűvös földpadlóra.
Hetekkel utána
találtunk mi rája
mikor már olyan volt
csak, mint egy rongyszőnyeg,
és féreg, temérdek
nyüzsgött ott alatta
széltében-hosszában
borzadva csodáltam,
mily nagy a természet,
hogy van az enyészet,
és hogy nem is élhet
mindenki örökké.

S reméltem az sem fog,
aki ezt megtette
tevéled, barátom,
nem nagyon sajnálom,
ha egyszer betelik
rajta is a végzet
s betelik rajtam is,
de azért remélem,
hogy nem a méregtől,
nem is fejreccsenetből,
autóalváztól,
s nem is fulladástól.
Legyen ez meglepi,
hogyha ezt kérhetném,
s ne kelljen kinyissam
majd csak az aznapi
postával azt a kis
csomagot, amiben
megírták azt nekem,
hogyan rendeltetett,
miféle halállal
kell nekem meghalni
mert akkor már tudom,
jó lesz felkészülni,
kiveszem dobozból
ami nekem jutott,
s békésen, nyugodtan
magamra illesztem,
sőt, meg is köszönöm,
égi csomagküldők,
hogy végül megkaptam,
hónaljban szűk kicsit,
de végül megérte,
mégiscsak az enyém,
hát akkor sziasztok
ittmaradt barátok,
illatok, tirátok
jól esik gondolnom,
álmos délutánok,
az összes leányok,
akiket itthagyok,
s ha nem ismertetek,
akkor is, egyszercsak
úgyis találkozunk,
ahol én többek közt
a fenti macskákkal,
ők is mind élnek majd
és arról folyik ott
azontúl csak a szó,
ki hogy élt, hogy halt meg,
s repeta volna jó.