Csillagmorzsa

Mikor a Teremtő
mást már nem tervezve
a hetedik napon
ránézett művére,

hátradőlt a székében
egy fáradt sóhajjal,
s libbent a szellőben
a szöszke angyalhaj.

„Kész az ég, kész a föld,
Kész a hold, kész a nap,
Tengerek, nagy folyók,
állatok, madarak.

Az ember is. Hát kész a mű.„
-gondolta, de mint a tű,
kicsi morzsa a tenyerébe szúrt,
tenyerébe szúrt egy kicsi morzsa.

„Úgy, hát te vagy!"-dörmögte az Úr,
Lenézve, hogy látta, ugyan mi lapúl
Munkás-nagy markában,
Markának sarkában.

Úgy történt, hogy éji éghez
Szüksége volt fényre sokra,
S markába ragadt végül
Az ezredik csillagocska.

„Ha itt lapulsz, nem bánom, menj,
Helyed ha fent nem leled,
Raktam én már úgyis oda
Nélküled is eleget."

Szólt az Úr, s a kicsi csillag
Csóvát vetve útnak eredt,
S fényeskedve, tündöklően
Keresgett magának helyet.

Röppent erdőn, szállott égben,
Lápok fölött, esők megett,
S már-már el is szontyolodott,
Mikor csoda történhetett.

Azt, hogy honnét, vagy honnét nem
Kerültél Te éppen oda,
Nem tudom, de szemeidben
Lakik most a csillagocska.

Ott lakik és hív forogva,
ígérget és bujtogat
a játszi fény, de legényszívre,
veszélyes, mert gyújtogat.